Bemutatkozás

Bercziné Poles Anett

 Kozmetikus

Szakmámat a MOSZI Ipartestületi Szakközép- és Szakiskolában sajátítottam el. Tanulmányaimat 2013-ban fejeztem be.

A gyakorlati éveim alatt, Papp Ágnes kozmetikus mester mellett ismertem meg a Guinot termékcsaládot. 

Az iskola elvégzése után szintén Guinot szalonban dolgoztam alkalmazottként, majd 2016 tavaszán nyitottam meg saját szalonomat, amely a belváros szívében, az Oktogonnál található. Azóta ide várom minden szépülni vágyó vendégemet.



Poles Dóra

Műköröm építő, kéz és lábápoló pedikűrös 

2018 októberében sikeresen letettem mindkét szakmámat és 2019 márciusában már Budapest szívében, a Nővéremmel egy Szalonban fogadhattam új vendégeimet.

Munkám során mind a szakmai elvárásokat, mind a vendégek igényeit szem előtt tartva, igyekszem bővíteni szolgáltatásaimat. Kezeléseimen a kimagasló színvonalat Crystal Nails anyagokkal valósítom meg.

Fontos számomra a precizitás, célom a vendégeim elégedettsége, hogy visszatérjenek hozzám.

Szeretettel várok minden szépülni vágyó Vendéget!